Utolsó frissítés: 2014-01-20

Batár Zsolt közművelődési tevékenysége

       Veszprémbe 1976-ban költözött. Először a mai Városi Művelődési Központ és Könyvtár jogelődjében több mint egy évtizedig, mint módszertani osztályvezető, utána a TIT-ben városi titkárként dolgozott. Jelenleg a Honvéd Kulturális Kht Veszprémi Intézményének igazgatója.
       Történelem szakos középiskolai tanári és népművelési diplomáját 1971-ben szerezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.
       A megyei és városi művelődési központban irányította több szakmai előadónak (munkahelyi művelődési, ifjúsági, természettudományi, mindennapi kultúra), a könyvtár, a film- és médiatár dolgozóinak Veszprém városi tevékenységét és megyei módszertani munkáját. A csoport vezetése mellett közvetlen feladata volt a társadalomtudományi ismeretterjesztés formáinak és módszereinek kialakítása, tervezése, szervezése, valamint a téli népművelési gyakorlat módszertani irányítása. Több művelődő közösséget szervezett (ifjúsági klubokat, különböző szakköröket, az országban elsőként diabetes klubot stb.), írt ki pályázatot, szervezett a legkülönbözőbb témákkal kiállításokat. Az újdonságnak számító vetélkedők nagymestere lett, kezdeményezett és szervezett különböző műveltségi vetélkedőket gyermekek, fiatalok, munkahelyi mezőgazdasági és ipari brigádok részére. Kiemelkedett az 1984-ben a veszprémi új szakközépiskola fórumában rendezett 12 órás, új stílusú nonstop vetélkedője, melyen a város valamennyi középfokú tanintézete részt vett 30-30 fős csoporttal, vagy az éveken át rendezett levelezési vetélkedője, melyen évente mintegy 130 csapat vett részt Veszprém városából.
       Az ismeretterjesztés fontosságát és a figyelem ráirányítását egy-egy nagy sorozat szervezésével is hangsúlyozta. Először Hazánk, Magyarország címmel  szervezett sorozatot, majd a környező országok kultúráját, nevezetességeit bemutató programsorozatot rendezett Szomszédaink, barátaink címmel.
       A gyermekekkel, fiatalokkal való foglalkozást mindig kiemelten kezelte, részükre játszóházakat, rendhagyó tanórákat, kiállításokat, szaktáborokat, vártúrákat szervezett és vezetett. Az időseknek biztosított programok közül kiemelkedőek a nyugdíjas szabadegyetemek, klubok, előadássorozatok, országjáró kirándulások. A számítástechnika megjelenésekor számítástechnikai bemutatókat, a szakképzések előtérbe kerülésekor különböző képző- és átképző tanfolyamokat szervezett.
       Szakmai tudományos tevékenységként a közművelődés módszertanával és a magyarság történetével foglalkozott, foglalkozik. E területen rendszeresen jelennek meg publikációi a Népművelés, az Innováció, a Bulletin, a Horizont, a Szín című szakmai folyóiratokban. A Népművelők Egyesülete országos módszertani bemutatóján is többször tartott referátumokat.
       A sajtón keresztüli ismeretterjesztést is felhasználta, több mint száz tudományos ismeretterjesztő cikket írt. A honfoglalás 1100. évfordulója Emlékbizottság támogatásával A magyarság története a világ bélyegkiadásának tükrében címmel 1996-ban könyve jelent meg, mely a bélyegeken keresztül mutatja be a magyar nép történetét, kultúráját.
       Ezidáig többszáz ismeretterjesztő előadást tartott, rendszeresen állított össze és vezetett vetélkedőket, filmismertetéseket, végzett idegenvezetést. Több pályázat kiírójaként is szerepelt.
       Az idegenforgalommal húsz éve foglalkozik. Évekig tanított idegenforgalmi tárgyakat a Lovassy és a Vetési Gimnáziumokban. Tizenöt éve vezeti Veszprémben a felsőfokú idegenvezetői tanfolyamot. Ma is aktív idegenvezető, rendszeresen bemutatja Veszprémet a turistáknak. Veszprém nevezetességeiről több cikket írt a helyi és az országos (pl. Turista Magazin) sajtóba.
       Teljesítményét gyakran elismerték, kapott miniszteri kitüntetést, külföldi tanulmányutakat, tevékenységéről nagyon sok újság cikkezett, munkájáról rendszeresen megemlékeztek és megemlékeznek a különböző rádiókban, TV csatornákon.
       Batár Zsolt szerteágazó és sok újat tartalmazó népművelési tevékenységéért Gizella-díjra ajánljuk.

Veszprém, 2002. március 23.

 

Horváthy György
a Magyar Népművelők Egyesülete
Veszprém megyei elnökségi tagja