2014. november 21-ére meghívtak Berettyóújfaluba a felújított Nadányi Zoltán Művelődési Központ megnyitó ünnepségére. Valamikor a hetvenes években - a húszas éveim végét taposva - pályázaton megnyertem ennek a reprezentatív intézménynek az igazgatói állását. Jól esett, hogy nem felejtették el az ott eltöltött tevékenységemet

.

         A bőséges program "A művelődési központ évtizedei" című pódiumbeszélgetést is megában foglalta. A kellemes környezetben, a jókedvű, nagyszámú közönségtől sok tapsot kapott nosztalgiázáson nagyon jól éreztem magam - felidézve a hetvenes évek kulturális lehetőségeit, és a művelődési központban megtörtént sok-sok vidám és tanulságos eseményt.

         Az épület folyosóin és termeiben három nagyszerűen megrendezett, mutatós kiállítást helyeztek el. Közülük a „70 év távlatában” c. kiállítás engem is érintett. A tablók között nézelődve jól esett, hogy többször is rábukkantam a fényképemre, az itt eltöltött évekről írt visszaemlékezésemre, a munkámmal kapcsolatos dokumentumokra.

Berettyóújfalui emlékeimből

     Az egyik nagy baja a mai magyar társadalomnak, hogy lecsökkentek a barátkozási alkalmak, a barátok száma. Ennek - szerintem - sok oka van. Néhány ezek közül kiragadva: sokkal türelmetlenebbek lettünk, a pusztító eszme, az önmegvalósítás, nem ezt erősíti (a keresztény vagy a szocialista eszmék a közösséget helyezik előtérbe), fontos lett életünkben a pártszimpátia, mely sok embert elválaszt egymástól, valamint a barátkozásra szánható anyagiak hiánya. Mert az ma már kevés, hogy meghívjuk a barátainkat egy jó beszélgetésre, és közben kellemes forrásvizet iszunk.
         Erről eszembe jutott egy  37 éves történet. Berettyóújfaluban dolgoztam, mint járási-városi művelődési központ igazgató. Intézményem egyik feladata volt a Berettyóújfalui járás kulturális segítése, felügyelete. Időnként meg kellett látogatnom a községi tanácselnököket is, és ötleteket kellet adnom a helyi közművelődési élet lendítgetésére. Ekkor sokmindenről beszélgettünk. Például a hencidai tanácselnök elmondta, hogy ők szerencsés helyen laknak, mert a hozzájuk vezető mellékút mindig tökéletes állapotban van, mivel Kádár elvtárs, Magyarország mindenható ura ide jár vadászni. Hogy mikor fog jönni, azt is tudják előre, mert az ide vezető több kilométeres út kátyúit kezdik eltüntetni. Az emberek meg ilyenkor örülnek, mivel 100 embert szoktak felfogadni hajtónak. Jól jön az a 100 forint az embereknek (kétszáz gombóc fagyit, vagy 27 kg kenyeret lehetett rajta venni!). 
          És ami a fenti bevezetőmbe szereplő barátság gondolatához kapcsolódik: Huncut mosoly ült ki az arcára, és mesélt tovább: -a múlt héten tartották a megyénél (Debrecenben) a szokásos havi eligazítást. Mondta a megyei tanácselnök, panaszkodnak a körzeti orvosok, hogy lenézzük őket, nem barátkozunk velük. Tudod, a vadászatok miatt én többet megengedhetek magamnak, mint mások, ezért felszólaltam: -Nem nézzük mi le őket, csak nem bírjuk pénzzel a barátkozást - mondtam. Amikor idejött dolgozni a mi körzeti orvosunk, meghívott a szolgálati lakásukba a feleségemmel együtt egy beszélgetésre, ismerkedésre. Olyan traktát csaptak, hogy ha visszahívom őket, nekem ez egy heti tanácselnöki bérembe került volna. Mondtam a megyei elnöknek, hogy emelje meg a fizetésünket, és nem fognak többet panaszkodni a körzeti orvosok. Se több hozzászólás, se válasz nem volt - fejezte be a tanulságos történetet.

Emlékezés berettyóújfalui tevékenységemre

          Az egyetemen öt évig tanultam az elméletet, majd Miskolcon a művelődési osztályon főelőadóként az irányításba kóstoltam bele. De az igazi vágyam már gyerekkorom óta, az első vonalban, egy művelődési házban „népművelni”.
          Miután feleségem Komádiba való volt, és Hajdu-Bihar megyében mindenhol a Kossuth Egyetemen végzett ismerős népművelők dolgoztak, örömmel pályáztam meg a berettyóújfalui művelődési központ igazgatói állását. (Komádi 12 kilométerre található.) Az is vonzott, hogy a közművelődés ugyan csak nyomokban volt megtalálható Berettyóújfaluban, de a megye kulturális tevékenységét - a debreceniek kimagasló munkája révén - az országban az első három között tartották számon, és a Berettyóújfalui járás intézményeinek összesített mutatói ugyan megyén belül – kicsit lemaradva – az utolsó volt, de az országos átlagot így is elérte.
          Miután elnyertem a pályázatot, csodámra jártak, mivel minden idők legfiatalabb járási művelődési központ igazgatója lettem az egész országban, ugyanis nem töltöttem be a huszonhetedik életévemet sem! A másik "csodám" az volt, hogy a megye összes járási (Derecskei, Püspökladányi, Debreceni) vagy városi (pl: Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Hajdúdorog), sőt a Megyei Művelődési Központ igazgatója, igazgató-helyettese, osztályvezetői, a nagyobb községi művelődési házak igazgatói mind, kivétel nélkül az akkor egyetlen párt, a Magyar Szocialista Munkás Párt tagja volt. Csak én nem!
Itt tartózkodásom pár éve alatt a járás és külön a székhelye, Berettyóújfalu is az összes megyei mutatóban az első lett, de lehet, hogy az országban is. Ennek is köszönhettem, hogy egy idő után a Veszprém megyei Művelődési Központ osztályvezetőnek hívott (lakással együtt, ami abban az időben példa nélküli volt!). És bármennyire megszerettem Berettyóújfalut – gyerekkori álmomnak, hogy a Balaton partján lakjam – nem tudtam ellenállni.
          Berettyóújfaluban nagyszerű partnerekre találtam a munkatársaimban, az iskolákban, az üzemekben, a kórházban, az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetekben, a település, a járás, a megye vezetőiben. A lakosok pedig kultúrszomjukról tettek bizonyságot. Tele voltak a nagyobb termek a felnőtt és a gyermek műsorokon, író-olvasó találkozókon. Egyszerre mindig volt legalább két kiállítás nyitva a településen, az országos hírű kiscsoportok (fúvós, vonós zenekarok, Bihari Rajztanári Stúdió, Bihari Fotóklub) mellett szakkörök, klubok prosperáltak a művelődési központ épületén kívül is, az iskolákban, a munkahelyi.kultúrtermekben.
          Visszatekintve úgy tűnik, hogy ezekben az években Berettyóújfalu néhány ezer lakója sem nem tanult, sem nem dolgozott, hanem permanensen kulturális műsoron, országjáráson vett részt, kiállítást nézett, amatőr együttesekben, klubokban, szakkörökben tevékenykedett.

Köszönöm mindenkinek, hogy ezt a hatalmas élményt nekem megszerezte!